A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Körülbelül ötezer ellenzéki tüntető vonult az utcákra pénteken az örmény fővárosban, Jerevánban, és előre hozott választásokat követeltek.
A pénteki megmozduláson az ellenzéki Örmény Nemzeti Kongresszus vezetője, Levon Ter-Petroszján egykori államfő is felszólalt. Az előre hozott választások megrendezése mellett a tüntetők két fogva tartott ellenzéki aktivista szabadon bocsátását is követelték a hatóságoktól.
Ter-Petroszján azzal fenyegetőzött, hogy szervezete bojkottálni fogja a megbeszéléseket a kormánnyal, ha nem engedik szabadon az aktivistákat, akiket egy hónapja tartanak fogva.
Az exállamfő hívei a 2008-as parlamenti választások után több nagy tüntetést is tartottak Jerevánban, mivel állításuk szerint a választáson csalások történtek. A demonstrációk márciusban erőszakba torkolltak, a rendőrök és a tüntetők összecsapásaiban 10 ember meghalt, több mint 250-en pedig megsebesültek.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.