szerző:
hvg.hu/MTI

Az Európai Parlament szocialista frakciója egyhangúlag támogatta, hogy Martin Schulzot jelöljék az EP elnöki posztjára – jelentették be kedd este. Az erről szóló hivatalos közlemény szerint Martin Schulz megígérte: megválasztása esetén szorosan együttműködik majd a különböző politikai csoportok vezetőivel, hogy megerősíthessék az Európai Parlament szerepét és az uniós intézményeket.

Martin Schulz német szociáldemokrata politikusnak nincs versenytársa az EP-elnöki poszt kapcsán, jövő év január 17-étől töltheti be ezt a pozíciót.

A posztra az EP szocialista frakciója – a jobbközép néppárti képviselőcsoport után a második legnépesebb frakció – állíthat jelöltet. Mivel nincs ellenjelölt, a kedd esti frakciószavazás csupán formalitás volt.

Az EP-t ötévente választják újra, a legutóbbi választás 2009 júniusban volt. Az ötéves ciklus EP-elnökségét a két legnagyobb frakció hagyományosan elosztja egymás közt. Így a szociáldemokraták 2009-ben támogatták, hogy a néppárti lengyel Jerzy Buzek legyen két és fél évre az EP-elnök, jövő év elején pedig Schulz számíthat minden bizonnyal a néppártiak támogatására.

Korábbi hírek szerint a szocialista frakcióvezetői tisztségben Martin Schulz lehetséges utódjaként három személyt emlegetnek, de közülük állítólag az osztrák Hannes Swoboda jelenlegi frakcióvezető-helyettes a legesélyesebb. A másik két elképzelhető utód a brit munkáspárti Stephen Hughes – ő most szintén frakcióvezető-helyettesi posztot tölt be –, illetve a francia Catherine Trautmann.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A rendőrség legfrissebb videóművészeti alkotása a „Brit tudósok és a zebra”

A rendőrség legfrissebb videóművészeti alkotása a „Brit tudósok és a zebra”

Ma is többfelé lehet vihar, jégeső

Ma is többfelé lehet vihar, jégeső

Vargáéknak aránytalan mértékű igénybevétel elárulni, mire megy az adófizetők pénze

Vargáéknak aránytalan mértékű igénybevétel elárulni, mire megy az adófizetők pénze

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban

Orbán csak az állampolgári bizalom építéséért cukiskodott a háromévessel

Orbán csak az állampolgári bizalom építéséért cukiskodott a háromévessel

Kövér legyőzte Orbánt és Trumpot

Kövér legyőzte Orbánt és Trumpot