Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Gyilkossági kísérlettel, nem pedig terrorcselekmény előkészítésével vádolják azt a négy férfit, akiket vasárnapra virradóra vettek őrizetbe Göteborgban – közölte kedden egy svéd ügyész. Lehetséges, hogy a Mohamed-karikatúrája miatt korábban megfenyegetett grafikust akarták megölni.
Az elfogott személyek közül három svéd állampolgár, a negyedik pedig svédországi tartózkodási engedéllyel rendelkezik – közölte a TT svéd hírügynökség. A GT göteborgi napilap hétfői számában rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a szóban forgó férfiak a szomáliai al-Shabaab iszlamista mozgalommal állnak kapcsolatban. Őrizetbe vételük az után történt, hogy egy fenyegetés miatt kiürítették a Röda Sten művészeti központot, ahol több százan tartózkodtak a Göteborgi Művészeti Biennále alkalmából.
Lapértesülések szerint az eseményt az a svéd grafikus is fel akarta keresni, aki egy 2007-ben készített Mohamed-karikatúra miatt halálos fenyegetést kapott a szomáliai iszlamista csoporttól. Lars Vilks saját blogján írt arról a múlt héten, hogy ellátogat a rendezvényre. A TT hírügynökség kérdésére válaszolva Vilks elmondta, lehetségesnek tartja, hogy ő lett volna a meghiúsított támadás célpontja.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.