Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az ENSZ különleges közel-keleti békekoordinátora szerint a palesztin intézmények fejlődése elért arra a szintre, hogy képesek ellátni egy állam feladatait.
Az eredményekről Robert Serry egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt Jeruzsálemben, de figyelmeztetett arra, hogy különbség van a között, amit a Palesztin Hatóság elért, és a között, ahol a politikai békefolyamat tart.
A koordinátor a Palesztinát segélyező adományozó csoport vasárnapi New York-i értekezletének készítette az ismertetett jelentést, amelyben áttekinti, hogy a különféle területeken milyen kapacitásokat fejlesztettek ki egy két évvel korábbi felajánlás alapján. Serry a közigazgatást, az igazságszolgáltatást, az emberi jogokat, a termelő szférát, az oktatást és kultúrát, a közegészségügyet, a szociális ellátó rendszert és az infrastruktúra kiépítését vizsgálta.
"Mivel elhúzódó megszállás közepette nem lehet mindent elérni, az államépítés további feladatai megkövetelik, hogy a politika kéz a kézben haladjon a terepen elért , mély benyomást keltő fejlődéssel" - mondta a megbízott. Serry a megoldandó ügyek között sorolta föl a mozgásszabadság korlátozását Ciszjordániában, a növekvő zsidó telepeket és a Palesztin Hatóság költségvetési deficitjét, valamint a biztonság hiányát a Gázai övezetben.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.