Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Több tízezer ember vonult Tokió utcáira hétfőn, hogy az atomenergia betiltását követeljék a kormánytól.
A demonstrálók a rendőrség első adatai szerint 20 ezren voltak, de a szervezők háromszor ennyire becsülték a résztvevők számát. Ez volt az egyik legnagyobb tüntetés a fukusimai atomerőmű márciusi balesete óta, amelynek hatására jelentősen megnövekedett az atomellenesség a távol-keleti szigetországban. A fukusimai szerencsétlenség miatt 100 ezer embert kellett kitelepíteni korábban az erőmű környékéről.
A radioaktív sugárzástól való félelem mellett a japánok életét akadozó áramellátás is nehezítette nyáron, az 54 japán nukleáris reaktorból 30-at biztonsági ellenőrzések miatt leállítottak ugyanis.
A közelmúltban beiktatott japán kormányfő, Noda Josihiko megígérte, hogy hamarosan újraindítják a biztonsági teszteken megfelelt reaktorokat, hosszú távon viszont az országnak alternatív energiaforrások után kell néznie. Josihiko eddig nem fogalmazott meg pontosabb célokat az atomenergia elhagyásával kapcsolatban.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.