Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Három gyermek meghalt egy földcsuszamlásban Guatemala északi részén - közölték a helyi hatóságok. Rajtuk kívül valószínűleg tizenkét másik ember is életét vesztette.
Helyi idő szerint kedden történt a földcsuszamlás a sok eső miatt. A sárlavina négy házat temetett be. A polgári védelem vezetője azt mondta: a házakban lévő emberekre rengeteg sár zúdult, így nem valószínű, hogy vannak túlélői a katasztrófának.
Az esőzés és a meglazult talaj akadályozta a mentőcsapatokat, hogy gyalog elérjék a katasztrófa helyszínét. Eddig három gyerek holttestét találták meg.
A kutatást folytatják, a házakra zúdult földtömeget munkagépekkel takarítják el.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.