Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Akár több hónapig is elhúzódhat Jozef Rohác újabb, még mindig folyamatban levő kiadatási eljárása, Szlovákia egyelőre nem válaszolt Magyarország kérelmére – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
A nyár elején derült fény a hibára, hogy a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as megölésével gyanúsított Rohác ellen szóló dokumentumokból kimaradt a lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés bűntette – emlékeztetett a lap.
A Magyar Nemzet az ügyet ismerő szakemberekre hivatkozva azt írta: amíg nem dönt a szlovák hatóság, áll a Fenyő-gyilkosság érdemi vizsgálata.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.