Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szerbiai népszámlálás első két napján tapasztalt, a magyar kisebbség kárára vétett szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet szerdán a VajdaságMa délvidéki hírportál és a Magyar Szó című újvidéki újság.
A VajdaságMa beszámolója szerint az összeírás első két napján a számláló biztosok mintegy 1,5 millió személynek, vagyis a lakosság közel 20 százalékának adatait vették fel. A statisztikai hivatal szerint ez kiváló eredmény. Ezzel együtt szaporodnak a szabálytalanságok is.
Egyes helyeken a biztosok az optikai leolvasásra alkalmas fekete helyett, szabálytalanul, csak ceruzával vagy kék golyóstollal voltak hajlandók kitölteni az űrlapot. Az egyik temerini család elpanaszolta, hogy a népszámláló biztos a nemzeti hovatartozásról szóló kérdésnél üresen hagyta a válasz helyét, és csak többszöri felszólításra volt hajlandó beírni a panaszos válaszát.
A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) temerini küldötte elmondta, több más körzetből is érkeztek bejelentések arról, hogy a népszámláló biztos lebeszélte a panaszost, hogy nyilatkozzon a nemzetiségéről. Két esetben ez sikerrel is járt - olvasható a VajdaságMa írásában. A Magyar Remény Mozgalom (MRM) temerini szervezetéhez is panaszok érkeztek az elmúlt napokban - számol be a népszámlálás körül észlelt szabálytalanságokról a Magyar Szó szerdai száma.
Oláh Róbert, az MRM ügyvezető elnöke közölte, hogy a népszámlálási biztosok munkájára tett lakossági észrevételeket folyamatosan továbbítják a községi bizottság illetékes elnökéhez. A mozgalom egy beadványt is eljuttatott az illetékesekhez, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy mivel a községben a magyar is hivatalos nyelv, csak olyan összeírókra bízzák a munkát, akik a magyar és a szerb nyelvet egyaránt ismerik.
Az MRM felszólította Temerin polgárait, hogy "bátran vallják meg nemzeti és vallási hovatartozásukat, továbbá anyanyelvüket, és figyeljenek oda, hogy az összeíró biztos az űrlapot a megadott válaszok alapján tölti-e ki" - olvasható a Magyar Szó írásában. Szerbiában a lakosság és a családi vagyon összeírása október 1-én kezdődött és 15-én fejeződik be. A népszámlálási adatok első, részleges eredményeit november derekán közlik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.