Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Több ezer rab éhségsztrájkol kilenc napja Kalifornia állami börtöneiben; az elítéltek a fogva tartás embertelen körülményei miatt tiltakoznak - közölte helyi idő szerint kedden egy jogvédő szervezet.
A tiltakozás nyolc börtönre terjedt ki, és több mint négyezren vettek részt benne a hivatalos adatok szerint. Jogvédők állítják, összesen 12 ezer rab utasította el az ételt. Kedden négy börtönben még összesen csaknem 1200 elítélt folytatta a tiltakozást.
Az éhségsztrájk a Kalifornia északi részén lévő Pelican Bay állami börtönben júliusban kezdődött tiltakozásból nőtt ki. Az elítéltek akkor öt követeléssel álltak elő: szüntessék meg a csoportos büntetéseket - azt a gyakorlatot, hogy a magánzárkából ki lehet kerülni a többi bandatag feladásával -, a hosszú időtartamú magánzárka-büntetéseket, javítsanak a rabok étkeztetésének színvonalán, és adjanak több engedményt azoknak a raboknak, akiket határozatlan időre zártak külön.
A Pelican Bay börtönben július végén véget ért a sztrájk, miután az intézmény vezetése megígérte, hogy engedményeket tesz. Szeptember 26-án azonban újraindult a tiltakozó akció, mert a rabok úgy látták, nem teljesültek a követeléseik.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.