A vajdasági parlament 2006-ban határozatban mondta ki a meghurcoltak és elpusztítottak ártatlanságát - csaknem öt évtizeddel szenvedéseik után rehabilitálva őket ezzel. Teleki Júlia, amikor megszületett az erre vonatkozó törvény, elsők között adta be kérelmét. Ezt követően éveket várt a bírósági meghallgatásra, majd többszöri idézés után hozta meg végleges döntését a háromtagú bírói testület. 

Az MTI úgy tudja, az írónő pénteken postai levélben kapta kézhez a négyoldalas bírósági végzést. Ez Teleki Júlia vallomását is tartalmazza, amelyet arra az időszakra emlékezve mondott el, amikor 1944 őszén tíz hónapos korában Tito partizánjai elhurcolták édesapját, aki kivégeztek. Holttestét a többi kivégzett csúrogi és környékbeli magyarral együtt a falu szélén lévő sintérgödörben földelték el. A halotthordók vallomása szerint mintegy háromezer magyar embert temettek ott el. 

A terjedelmes végzésbe emellett Teleki Júlia családjának 1945. január 23-án folytatódott viszontagságai is bekerültek. Ezen a napon egy 15 éves szerb gyermek rontott be a házukba puskával a vállán, és arra kényszerítette őket, hogy azonnal hagyják el a házat, mert különben mindenkit megöl. Teleki Júliát és családját a járeki táborba vitték, ahonnan végül 1945. szeptember közepén egy papírral a kezükben engedték őket szabadon. A papíron az állt, hogy bárhova mehetnek - Csúrog, Zsablya és Mozsor kivételével. Ezt a döntést az akkori Vajdasági Elnökség hozta meg a belügyi szervek javaslatára. 

Az újvidéki bíróság pénteken ezt nyilvánította semmissé, azzal az indokkal, hogy sem Teleki Júlia, sem pedig családtagjai esetében nem találtak olyan iratot a levéltárakban vagy egyéb közigazgatási hivatalokban, amely a bűnösségüket bizonyította volna. A végzést viszont már csak Teleki Júlia érhette meg kollektív bűnössé nyilvánított családtagjai közül. Eddig több mint 140 vajdasági magyar család kérvényezte a rehabilitálást, de a szerb bíróság csak néhány esetben hozott ítéletet.

A Délvidéken 1942 január-februárjában a honvédségi és csendőralakulatok partizánvadász rajtaütéseiben csaknem 3000-4000 ember vesztette életét. Két és fél évre rá, 1944 októberében és novemberében következett az akkori jugoszláv katonai hatalom és Tito partizánjainak megtorlása, amelyben egyes becslések szerint 30-40 ezer délvidéki magyar vesztette életét. 

Az áldozatokat utólag háborús bűnösöknek kiáltották ki, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Csúrog (Curug), Zsablya (Zabalj) és Mozsor (Mosorin) teljes megmaradt magyar lakosságát - azokat, akik túlélték a vérengzést - mindenüktől megfosztva örökre kitiltották lakóhelyüktől. Gyalogmenetben egy koncentrációs táborrá átalakított településre hajtották őket, ahol az éhínség, a járványos betegségek, a mindennapos ütlegelések következtében 6500-an - köztük több száz gyerek - életüket vesztették.