Kik vezetik Szlovákiát az előre hozott választásig?

A szlovákiai parlamenti pártoknak nem sikerült közös álláspontra jutniuk abban, milyen kormány vezesse az országot a márciusi előre hozott választásig - közölte Ivan Gasparovic államfő, miután hétfőn több mint másfél órán át tárgyalt a pártelnökökkel.

  • MTI MTI
Kik vezetik Szlovákiát az előre hozott választásig?

Szlovákiában azért van szükség átmeneti, ügyvivői kormányra, mert Iveta Radicová kormánya múlt kedden az eurós mentőalapról szóló bizalmi szavazással összekötött voksoláson megbukott. A legerősebb pártok megegyezése alapján, amelyet Gasparovic is jóváhagyott, a választásra jövő év március 10-én kerül sor.

A következő tárgyalási fordulóra az átmeneti kormányról csütörtökön este kerül sor - jelentette be az államfő. A probléma állítólag az, hogy maradhat-e hivatalában átmenetileg és korlátozott jogkörökkel a Radicová-kormány, vagy pedig új kormányra van szükség. A hatályos alkotmány szerint miután a Radicová-kormány megbukott, a köztársasági elnöknek kötelessége visszahívni a kabinetet. Azt azonban az alkotmány nem határozza meg, hogy ezt az államfőnek milyen időpontig kell megtennie.

Gasparovic a múlt héten azt mondta: értelmezése szerint a megbukott kormánynak távoznia kell, s helyette új kormányt kell kinevezni. Iveta Radicová már ideiglenesen sem állhat a kormány élén. Az új kormánynak új kormányprogramot kellene megalkotnia, majd azzal a parlament elé lépnie, hogy bizalmat kapjon.

AP

A volt kormánykoalíció három pártja - Szlovák Keresztény és Demokratikus Unió (SDKU), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd, illetve a legerősebb ellenzéki párt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) azonban egyetértenek abban, hogy ez a megoldás nem reális, hiszen a választásig alig valamivel több mint négy hónap áll rendelkezésre.

A volt koalíció három pártja állítólag azt szeretné, ha Radicová a választásig maradna a kormány élén. A hármas korábban úgy döntött, hogy a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) (amely kedden a mentőcsomag ellen szavazott) miniszterei által vezetett három tárcát elosztja egymás közt. Hétfőn olyan hírek terjedtek el, hogy a miniszterek mégis maradhatnának, ha a SaS hajlandó lenne az átmeneti időszakban támogatni a kormányt. A SaS hétfőn úgy döntött, hogy volt koalíciós partnerei kisebbségi kormányát nem fogja támogatni.

A Smernek egy ilyen kisebbségi kormánnyal nincs semmi gondja - mondta már vasárnap Robert Fico pártelnök. Gasparovic a nap folyamán aláírta a választási időszak lerövidítéséről hozott törvényt, így az idő előtti választások március 10-i megtartásának már nincs akadálya.