Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Füstölni kezdett a Delta légitársaság egyik utasszállítójának pilótafülkéje, ezért a gép kényszerleszállást hajtott végre reggel a Northern Kentucky/Cincinnati nemzetközi repülőtéren – közölte a VCPO helyi csatorna híroldala.
A 130 utast és 6 légiszemélyzetet szállító repülőgép biztonságosan földet ért – mondta a csatorna szerint a Delta egyik szóvivője. Az eredetileg Atlantába tartó gép utasait átszállították egy másik gépre, amivel 2 óra múlva tovább tudtak utazni.
Az utasszállító azután hajtott végre kényszerleszállást, hogy a pilótafülkében füstöt észleltek. A tűzoltók egyelőre nem találták meg a füst forrását – tette hozzá a beszámoló.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.