Vádat emeltek az USA-ban két iráni ellen a szaúdi követ miatt

Hivatalosan vádat emelt egy New York-i vádesküdtszék két iráni származású férfi ellen, mert az amerikai hatóságok gyanúja szerint egy összeesküvés részeként meg akarták gyilkolni Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét.

  • MTI MTI
Vádat emeltek az USA-ban két iráni ellen a szaúdi követ miatt

A vádesküdtszék csütörtökön emelt vádat a két férfi ellen.

Az amerikai hatóságok a múlt héten jelentették be, hogy két iráni származású férfi a teheráni kormány támogatásával meg akarta gyilkolni Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét.

Eric Holder igazságügyi miniszter elmondta, hogy egyikük, az Egyesült Államokban honosított és a Szövetségi Nyomozó Iroda által szeptember 29-én elfogott Manssor Arbabsiar bevallotta, hogy részt vett az összeesküvésben, amelyet a feltehetően Iránban tartózkodó Gholam Shakurival együtt, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda támogatásával és a mexikói drogkartellek bevonásával kívántak végrehajtani.

Arbabsiar kettős, amerikai-iráni állampolgár. Shakuri az iráni Forradalmi Gárda Kudsz Erő nevű, különleges műveletekre szakosodott alakulatának a tagja.

Irán tagadja az összeesküvés vádját, amelynek komolyságát egyes Irán-szakértők is megkérdőjelezik.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.