Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy kétéves gyerek ült abban az autóban, amire állítólag több lövést is leadtak a szlovák rendőrök - tudta meg a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű híroldal.
Még nem tudni, szabályosan jártak-e el a rendőrök, akik rálőttek a kocsira, ennek kiderítésére a rendőrség belső vizsgálatot indított - írta a bumm.sk.
A Varannó mellett faluban egy férfit akartak bevinni az örsre két szolgálatban lévő rendőr, aki állítólag nem fizetett be egy 170 eurós bírságot.
A férfi feleségének elmondása szerint egy darabig vitatkoztak a rendőrökkel, a férj azután megunta ezt és elhajtott. Az egyik rendőr ezt követően a menekülő autó gumijaira lőtt. A portál értesülései szerint a rendőrök tudták, hogy a kocsiban egy kétéves kisfiú is ült. A sofőrt végül gyanúsítottként hallgatták ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.