Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Görögországban a demokrácia 1974-es visszaállítása óta először bekerültek a kormányba a szélsőjobboldal képviselői is.
Az egyik szélsőjobboldali politikus a közlekedési miniszteri posztot, egy másik pedig államtitkári beosztást kapott a koalícióban, amely pénteken letette a hivatali esküt. A szélsőjobboldali LAOSZ pártból Makisz Voridisz ügyvéd a közlekedési miniszteri posztot szerezte meg, egy másik párttag pedig államtitkári beosztást kapott a fejlesztési és tengeri kereskedelmi minisztériumban. Voridisz az 1974-ben megbukott katonai junta, "az ezredesek diktatúrája" idején a hadsereget támogató párt ifjúsági szervezetének a tagja volt, később jó kapcsolatokat épített ki a francia Jean-Marie Le Pennel.
A pénteken beiktatott új görög kormány pénzügyminisztere továbbra is Evangelosz Venizelosz maradt, a külügyminiszter Sztavrosz Dimasz volt európai biztos lett a konzervatív Új Demokrácia párt liberális szárnyából. Ugyanez a párt adja a védelmi minisztert Dimitrisz Papakonsztantinu személyében.
Az átmeneti kormányt - a korábbi megállapodásnak megfelelően - Lukasz Papadémosz vezeti, s egyaránt tartalmaz minisztereket a két legnagyobb pártból, az eddigi kormányzó szocialistáktól (PASZOK), illetve az eddigi ellenzéki Új Demokrácia pártból.
A nemzeti egységkormányban 17 miniszter van, akik közül 14 szocialista párti (12-en megtartották posztjukat), kettő konzervatív, egy pedig szélsőjobboldali. A parlamentben bizalmat kell kapnia a következő napokban ahhoz, hogy megkezdhesse működését. Mandátumát alapvetően abban fogják megjelölni, hogy végrehajtsa az unióban október 26-án elfogadott válságtervet.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.