Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Antonisz Szamarasz görög konzervatív vezető bejelentette, hogy bizalmat fog szavazni a Lukasz Papademosz vezette nemzeti egységkormánynak.
A korábban ellenzékben lévő, ám az átmeneti egységkormányban két tárcával részt vevő Új Demokrácia vezére hétfőn a párt parlamenti képviselői előtt még arról beszélt: nem szavaz meg egyetlen újabb megszorító intézkedést sem megszavazni a mentőcsomag érdekében.
"Van-e annál nagyobb elkötelezettség, mint hogy bizalmat szavazok a kormánynak", amely az euróövezeti vezetőkkel múlt hónapban elfogadott döntések megvalósítását tekinti elsődleges feladatának? - tette fel a kérdést már szerdán Szamarasz.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.