Jeppe Tranholm-Mikkelsen az Európai Politikai Központ sajtóreggelijén adott tájékoztatást a dán elnökség tervezett prioritásairól. Hangsúlyozta: Dánia nem tagja az euróövezetnek, de a dán elnökség nem az eurózónán kívüli 10-ek "érdekképviselője", hanem a 27-ek összetartozásának kovácsa kíván lenni.
Soros uniós elnökség: januártól a dánok jönnek
A jövő év első felében ténykedő dán EU-elnökség arra törekszik majd, hogy egyben tartsa az unió 27 tagú családját. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennie, hogy a 17 tagú euróövezeten belül mélyebb integrációra van szükség - mondta szerdán Brüsszelben Dánia EU-képviseletének vezetője.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Az MKIK volt elnöke szerint az új vezetés ellopta a kamara vagyonát.
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.