Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szíriai kormány újabb feltételeket támasztott, és csak ezek teljesítése után hajlandó beengedni megfigyelőket az ország területére - közölte hétfőn az Arab Liga főtitkára Kairóban.
Nabíl al-Arabi elmondta: a korábban egyszer sem érintett kérdésekhez kapcsolódó feltételeket nem fogadják el, nem adnak újabb határidőt, hanem az Arab Liga tagjai érvényben tartják a Szíriával szemben hozott gazdasági büntető intézkedéseket. "A szankciók hatályban maradnak mindaddig, amíg a liga miniszterei újabb döntést nem hoznak" - tette hozzá.
Damaszkusz csak az időt húzza és nem akar megoldást - mondta egy arab diplomáciai forrás. Előzőleg a szíriai külügyminiszter még azt jelentette be, hogy "pozitív választ" adtak az Arab Liga 500 fős megfigyelő csoportjának a beutazását célzó kérésre. A megfigyelők ügye november közepe óta függőben van, mert Szíria olyan feltételekhez kötötte a beengedésüket, amelyek a liga szerint ellehetetlenítenék a munkájukat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.