szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az amerikai elnök a külföldnek szánt segélyeket, fejlesztési támogatásokat össze akarja kapcsolni a melegek jogvédelmével, és fel akarja venni a harcot azon külföldi kormányokkal szemben, amelyek igyekeznek kriminalizálni a homoszexualitást - ezt tartalmazza Barack Obama kedden kiadott memoranduma.

Egyebek mellett a külügyminisztérium és az amerikai kormány segélyszervezete a jövőben konkrét támogatást nyújtanak külföldön olyan melegeknek, akiknek nem garantálják jogaikat. Barack Obama egyúttal felszólította az amerikai kormányszerveket, hogy segítsék a jogsértések miatt menedékért folyamodó homoszexuálisokat.

"A leszbikusokkal, homoszexuálisokkal, biszexuálisokkal és transzneműekkel szembeni diszkrimináció megszüntetése világméretű kihívás, amely az Egyesült Államoknak az emberi jogok előmozdítására tett vállalásaiban is központi helyen áll" – hangsúlyozzák az elnöki közleményben.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter kedden este Genfben bejelentette, hogy az Egyesült Államok 3 millió dollárral, vagyis átszámítva csaknem 700 millió forinttal járul hozzá a melegek jogainak védelmére újonnan felállított nemzetközi alaphoz.

Obama elnöksége kezdete óta küzd a melegek hátrányos megkülönböztetése ellen, megszüntette az amerikai hadsereg tilalmát a homoszexualitásukat nyíltan vállalók felvételére. Ugyanakkor nem állt ki egyértelműen az azonos neműek házasságkötése mellett, csupán annyit közölt, hogy "személyes nézetei változnak" - utalva arra, hogy korábban viszont ellenezte a házasságukat.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!