Ban Ki Mun látogatása azért vált lehetővé, mert az Afrikai Unió Szomáliában állomásozó erői augusztusban a főváros elhagyására kényszerítették a Szomália területének jelentős részét ellenőrző kormányellenes as-Shabaab milíciát.Az ENSZ-főtitkár bejelentette, hogy az ENSZ szomáliai politikai irodája januárban Kenyából átköltözik Mogadishuba. Üdvözölte Kenyának azt a döntését, hogy katonákat küld az Afrikai Unió szomáliai, jelenleg zömében ugandai és burundi egységekből álló erejébe.Ban Ki Mun látogatását a zavaros szomáliai helyzet miatt titokban készítették elő, s csak az utolsó pillanatban hozták nyilvánosságra. Mogadishuban húsz éven keresztül, 1991 óta káosz uralkodott, a városban a kormány, a lázadó as-Shabaab milícia és az Afrikai Unió katonái harcoltak még a nyáron is. Az ENSZ-főtitkár látogatása megfigyelők szerint azt jelzi, hogy a világszervezet lehetségesnek tartja a szomáliai helyzet javulását.MTI Fotó: Koszticsák SzilárdBan Ki Mun mogadishui sajtóértekezletén a szomáliai nép jövőbeni új lehetőségeiről beszélt, arról, hogy elképzelhető a helyzet stabilabbá válása. Mint mondta, arra biztatta a szomáliai vezetőket, hogy ragadják meg a kínálkozó alkalmat.Mogadishuból az ENSZ-főtitkár a kelet-kenyai Dadaabba utazott tovább, ahol a világ legnagyobb, csaknem félmilliós, zömében szomáliai menekültet befogadó menekülttábora van.
Szomáliába ment Ban Ki Mun
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken a szomáliai fővárosba látogatott; a világszervezet első embere utoljára csaknem két évtizede járt Mogadishuban.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.