Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Öt személyt tartóztattak le a Militia nevű szélsőjobboldali szervezet elleni razzia során, mivel az olasz fővárosban korábban elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják a csoport tagjait.
További tizenegy személy, közöttük egy gimnazista ellen indult eljárás a fasizmus éltetése, rasszista gyűlölet terjesztése, bűnszövetkezet jogcímeken. A latin Militia névvel működő újfasiszta csoport ellen a római ügyészség 2010-ben indított vizsgálatot, miután antiszemita jelszavak jelentek meg az olasz főváros épületein, dinamit robbant a római román kereskedők üzleteiben, és fenyegetések érkeztek Gianni Alemanno főpolgármesterhez, a szenátus és a képviselőház elnökéhez és halálosan megfenyegették George Bush amerikai elnököt is.
A lehallgatások alapján a terrorelhárítók a Lama (Penge) fedőnevű akcióban a Militia római székházában és a szervezet logisztikai bázisának tartott edzőteremben illetve diszkóban házkutatást végeztek. A hatóságok szerint a Militia összesen 87 tagot számlál és "forradalmi akcióra" készült.
A Militia tagjainak letartóztatását megelégedéssel fogadta Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke, aki hangsúlyozta, hogy megoldásnak azt tartaná, ha az olasz törvények "végre bűncselekményként ismernék el a holokauszt tagadását".
Kedden Firenzében egy szélsőjobboldali, antiszemita megnyilvánulásairól ismert férfi nyitott tüzet két szenegáli árusra, további hármat megsebesített, majd öngyilkos lett. December 12-én két 40-es kaliberű lőszert tartalmazó boríték érkezett az éppen Izraelben tartózkodó Alemanno főpolgármesteri hivatalába - akkor a Vörös Brigádok szélsőbaloldali terrorista szervezet halálos fenyegetésével.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.