Kivonul a parlamentből az orosz kormánypárt elnöke

Lemondott parlamenti mandátumáról szerdán Borisz Grizlov, a politikus ugyanakkor megtartja helyét a kormányon lévő Egységes Oroszország párt vezető testületében, a Legfelsőbb Tanácsban, amelynek elnöke.

  • MTI MTI
Kivonul a parlamentből az orosz kormánypárt elnöke
Borisz Grizlov
AP

Az állami duma, az orosz törvényhozás alsóháza korábbi elnökének nyilatkozatát a törvényhozás sajtószolgálata közölte. Ebben Grizlov úgy vélekedett, hogy a dumában eltöltött 8 év alatt sikerült neki megvalósítani sokat abból, amit kollégáival eltervezett. Hozzátette, bár a törvény nem szab semmilyen korlátot, úgy véli, nem helyes két időszaknál többet betölteni a törvényhozás elnökének tisztségét. Az Egységes Oroszország vezető testületének, a Legfelsőbb Tanácsának ugyanakkor továbbra is elnöke marad. 

Szavazóinak, a tulai terület polgárainak azt üzente, hogy nagyon hálás a bizalomért, amelyben pártját és személyét részesítették. Grizlov hangsúlyozta, a választási kampányban elhangzott minden ígéretet teljesítik.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.