Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Kanada felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Szíriát, ahol folytatódik a lázadás Bassár el-Aszad elnök önkényuralmi rendszere ellen, amelyet a kormány brutális eszközökkel próbál elfojtani. A felszólítást John Baird külügyminiszter tette közzé csütörtökön.
Szíriában tovább romlik a helyzet, s miután az Arab Liga szankcióinak hatására csökken a Damaszkuszba tartó légi járatok száma, a Szíriában tartózkodó kanadaiaknak rövidesen kevés lehetősége lesz az arab ország biztonságos elhagyására - indokolta a döntést a külügyminiszter.
Ottawa azt szeretné, ha a kanadaiak minél hamarabb távoznának Szíriából, és ennek elősegítésére a jövő hónapban megszervezi "önkéntes evakuálásukat".
Kanada damaszkuszi nagykövetségén az észak-amerikai ország mintegy 1500 állampolgárának szíriai tartózkodását jelentették be, de becslések szerint összesen közel ötezer kanadai élhet Szíriában. Az ENSZ adatai szerint már közel ötezer ember vesztette életét a szíriai kormányzat ellen folyó népfelkelés során.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.