Brit kormány: Irán blokkolta a nagykövetségük honlapját

Nagy-Britannia még novemberben záratta be iráni nagykövetségét, miután azt több száz diák feldúlta és elfoglalta. Irán válaszul kiutasította országából a brit diplomatákat. A szigetország most azt állítja, Teherán elérhetetlenné tette az országban a nagykövetség honalpját - adta hírül a Reuters.

  • hvg.hu hvg.hu
Brit kormány: Irán blokkolta a nagykövetségük honlapját

Nagy-Britannia szerint Irán ezzel a lépéssel csak még feszültebbé tette a két ország viszonyát, holott Irán nukleáris programja miatt már korábban is voltak közöttük ellentétek - írja a Reuters.

A brit külügyminisztérium szerint az oldalt azért tették elérhetetlenné, mert az többek között Irán emberi jogi politikáját kritizálja. William Hauge külügyminiszter azt mondta, hogy meggondolatlan volt Iránnak ez a lépése. Szerinte ez megerősíti azt, hogy az iráni kormány eltökélt szándéka, hogy blokkolja a különböző információkhoz való hozzáférést, beleértve az Irán politikához és magatartásához fűződő nemzetközi aggodalmakat.

A külügyminiszter hozzátette, hogy országa továbbra is igyekszik együttműködni az iráni néppel és segíteni őket.

Nagy-Britannia november végén záratta be Irán londoni nagykövetségeit, rá egy napra pedig válaszul Irán kiutasította országából a brit diplomatákat.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.