Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Észak-Korea valószínűleg közelebb jutott ahhoz, hogy nukleáris töltetekkel szerelje fel ballisztikus rakétáit, mint ezt általában feltételezik róla; Phenjan talán egy-két évre lehet e lépéstől - véli az amerikai törvényhozás fegyverkezési ügyekben illetékes egykori vezető tanácsadója.
Phenjant vélhetően egy-két év választja el attól, hogy olyan kis méretű nukleáris tölteteket állítson elő, amelyeket felszerelhet a közepes hatótávolságú Nodong rakétáira - írta Larry Niksch új tanulmányában. Ehhez persze elegendő mennyiségű dúsított uránt is elő kell állítania.
Amennyiben Észak-Korea nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákkal rendelkezne, az felbolygatná Kelet-Ázsiát, új politikai és katonai kihívások elé állítaná az Egyesült Államokat és szövetségeseit.
Az amerikai hírszerzés régóta azzal küszködik, hogy felderítse, Phenjan mikor tesz szert ilyen csapásmérő képességre.
Észak-Korea viszonylag kevés rakétakísérletet végzett az elmúlt években, ami azt sejteti, hogy tovább kell dolgoznia a szükséges technológia kifejlesztésén, még ha együtt is működött Iránnal e téren.
Phenjan nukleáris csapásmérő képessége és rakétái amiatt kerültek ismét a figyelem előterébe, hogy Észak-Koreában szerdán végső búcsút vesznek a hivatalos közlés szerint másfél hete elhunyt Kim Dzsong Il vezetőtől, akinek hatalmát legkisebb fia, Kim Dzsong Un "örökli" majd.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.