6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A szíriai karhatalom csütörtökön a tüntető tömegbe lőtt Damaszkusz egyik északi elővárosában, Dumában, húsz embert megsebesítve - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű, londoni székhelyű jogvédő szervezet (SOHR, francia rövidítése: OSDH).
A demokráciát követelő több tízezres tömeg a település nagymecsetjénél demonstrált, felbátorodva az Arab Liga megfigyelőcsoportjának városházi látogatásától. A csoport feladata, hogy ellenőrizze: a damaszkuszi kormányzat végrehajtja-e azt a béketervet, amely előirányozza a március óta tartó megmozdulások résztvevői elleni erőszak beszüntetését.
A SOHR csütörtökön nyilvánosságra hozott összesítése szerint szerdán tizennégyen vesztették életüket különböző szíriai városokban a rendfenntartó erők fellépése következtében. A korábbi beszámolók hat áldozatról tettek említést.
A legtöbb haláleset a lázadás fészkének számító Homszban történt: itt négy civilt - köztük egy ötéves gyereket -, valamint három dezertőrt öltek meg a biztonsági erők.
Az Arab Liga megfigyelői missziójának vezetője, a szudáni Mohammed Ahmed Musztafa ad-Dabi első benyomásairól nyilatkozva szerdán azt mondta, hogy bár néhány helyszínen "rendetlenség" volt, "semmi ijesztőt" nem láttak Homszban. "A helyzet eddig megnyugtatónak tűnt" - tette hozzá. A liga csapata Homsz után Idlíbet, Hamát, Deraát és Damaszkusz környékét keresi fel.
Az ENSZ adatai szerint a március közepén kezdődött megmozdulásokban eddig körülbelül 5 ezren haltak meg.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.