Európai Parlament kontra magyar EU-elnökség

Európai parlamenti raportőrök – magyarul jelentéstevők, azaz valamely közösségi jogszabálytervezet uniós képviselőházi sorsáért felelős választott tisztségviselők – nem szoktak kormányfőkkel kvaterkázni, az ő tárgyalópartnereik az EU-elnökséget betöltő tagállam szakminiszterei. Következésképp kifejezetten meglepő fejleménynek minősítették EP-berkekben, hogy múlt szerdán zártkörű találkozóra került sor Brüsszelben Orbán Viktor, valamint az európai képviselőház gazdasági és pénzügyi bizottságának hat jelentéstevője között. Úgy tudni, a megbeszélés Jerzy Buzek EP-elnök kezdeményezésére jött létre, miután kútba esett az a magyar terv, hogy – mint Győri Enikő külügyi államtitkár pár hete előrevetítette – a magyar elnökség eredményességét döntően befolyásoló raportőrök jöjjenek Budapestre. Mindenesetre feltételezhető, a magyar miniszterelnöknek igencsak nagyot kellett nyelnie ahhoz, hogy visszatérjen annak az uniós intézménynek a kulcsszereplőihez, amely a hazai médiatörvény miatt félreérthetetlen bírálatban részesítette.

Kiállítás a magyar EU-elnökség alkalmából

Dudás Szabolcs

 Alighanem az orbáni Canossa-járás volt a minimumfeltétel, hogy az EP reprezentánsai elhiggyék, a magyar kormány komolyan veszi uniós elnökségi feladatait. A tét nemcsak a magyar elnökség sikere szempontjából nagy, hanem az egész uniót tekintve is. Bár a múlt héten az EU állam- és kormányfői nagyjából megállapodtak az integráció jövőbeni válságkezelő mechanizmusáról és a tagállamok – négy kivétellel, köztük Magyarországgal – homályos ígéreteket tettek bizonyos, koordinált gazdaságpolitikai reformokra is, az úgynevezett Európlusz paktum, kemény közösségi jogi kötőerő híján, kevéssé alkalmas újabb pénzügyi krízisek elkerülésére. Az unió gazdasági szereplői számára efféle intézményes garanciát sokkal inkább az kínál, ha a következő hónapokban, vagyis a magyar elnökség idején pont kerül az Európai Bizottság (EB) által már tavaly szeptemberben beterjesztett, a tagállamok államháztartási rendjét szigorító hat közösségi jogszabály-módosítás – a szakmai zsargonban a gazdasági kormányzás „hatos csomagjaként” emlegetett változtatások – végére.

Az új előírások az EU 1997-ről datált úgynevezett stabilitási és növekedési paktumát fazoníroznák át több szempontból is. A tagállamok költségvetése fölé kiadási plafont emelnének (az állami kiadások növekedése egy-egy évben nem haladhatná meg a GDP-bővülés ütemét), nemcsak a GDP 3 százalékánál nagyobb deficitet szankcionálnák, hanem a GDP 60 százalékát meghaladó államadósságot is, kivéve, ha az adósság 3 éven át évente a GDP egyhuszadának megfelelő összeggel csökken. Az eurózóna paktumszegő tagállamai a GDP-jük 0,2 százalékával egyenlő büntetést fizetnének (a zónán kívülieket a felzárkóztató támogatások felfüggesztésével lehet sakkban tartani), továbbá minden tagállam köteles lenne nemzeti jogszabályaiba – alkotmányos vagy ahhoz hasonló szinten – beépíteni a közösségi küszöbértékeket.

A „hatos csomag” számottevően túl is terjeszkedne a szűken vett költségvetési szektoron. A jövőben az EU olyan, a válságok kialakulását tekintve fontos makroegyensúlyi mutatók alakulását is hivatalosan vizsgálná, mint a fizetési mérleg, a nettó tőkebeáramlás, az exporthányad, a magán- és államadósság egymáshoz viszonyított aránya, de a jövedelmi egyenlőtlenségeket, a foglalkoztatottsági rátát vagy éppen az ingatlanárakat is. Ha pedig ezeket illetően veszélyes tendenciák mutatkoznak, az érintett tagállam ellen – a túlzottdeficit- és a túlzottadósság-eljárás mintájára – végső soron szankcióhoz vezető „túlzottegyensúlytalanság-eljárás” indulna.

A teljes pakk talán legforradalmibb újítása az eljárásrend megfordítása: míg jelenleg pénzbüntetést csak akkor lehet kiróni egy renitens tagállamra, ha az EB ilyen értelmű javaslatát a pénzügyminiszteri tanácsban minősített többséggel megszavazzák – emiatt, a kívülállók által „én vakarom a te hátadat, te vakarod az én hátamat” hasonlattal jellemzett szisztéma miatt az unió történetében nem is volt még példa konkrét büntetésre –, a mostani tervezetben az áll, hogy a szankcióra vonatkozó EB-indítvány automatikusan hatályba lépne, hacsak a tagállami pénzügyminiszterek minősített többséggel le nem szavazzák. Az új, válságmegelőző szabályköteget egyes kritikusai – mint például Sony Kapoor, a brüsszeli Re-Define gazdaságpolitikai kutatóintézet igazgatója – egyenesen a kínai parancsuralmi rendszerhez hasonlítják, míg mások – köztük a belga pénzügyminiszter – még mindig túl enyhének ítélik, mondván, a hálón csak a kis országok fognak fennakadni, a nagyok továbbra is megtalálják a menekülés módját.

Mindenesetre, mialatt március 15-én Orbán a Nemzeti Múzeum lépcsőjén Brüsszelt az egykori kommunista Moszkvához hasonlította, Matolcsy György, az EU pénzügyminiszteri tanácsának elnöki minőségében bejelentette, kollégáival sikerült tető alá hozni a megállapodást a „hatos csomagról”. A diadal bejelentésénél jóval több munkára a miniszterelnök jobbkeze egyébként nem is vállalkozott. A magyar elnökség egyik kiemelt céljaként meghatározott javaslatcsomag valódi „gazdája” elnökségi részről a főtárgyalónak kinevezett Kármán András, a tekintélyes nemzeti banki múlttal a kormányzatba tavaly átkerült minisztériumi államtitkár, aki az utóbbi hónapokban szorosan együtt dolgozott Herman Van Rompuy EU-elnökkel azon, hogy a tagállami pénzügyérek március idusán rábólintsanak a javaslatokra.

A politikában otthonosak már sejtik, eredmény esetén Orbán sikere, fiaskó esetén Kármán kudarca lesz, ami ez után következik, nevezetesen az Európai Parlamenttel való egyezkedés, azt követően, hogy a múlt heti csúcstalálkozó is ráütötte a pecsétet a pénzügyminiszterek alkujára. Miután a lisszaboni szerződés a korábbinál több társdöntési jogot adott az uniós képviselőháznak, a költségvetési szabályozásban a „hatos csomag” lesz az első valóban súlyos dosszié, amelyre az EP plénumának is rá kell bólintania. A tanács és a parlament közti tényleges egyezkedés pedig az előbbi álláspontját érvényesíteni hivatott magyar elnökség és a hat – az EP gazdasági és monetáris szakbizottsága által már tavaly ősszel kijelölt – raportőr között zajlik majd.

Nem kell különös jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy az EP, már csak presztízsokokból is, meg fogja mutatni oroszlánkörmeit. Azt máris bejelentették, hogy bár a hat jogszabálytervezetből csak négyben van a parlamentnek jogi értelemben szava, a csomagot egységként kezelve tárgyalják és szavazzák meg. A magyar elnökség saját periódusa végére, vagyis júniusra irányozta elő a megállapodást – ezért is kérte Orbán a jelentéstevőket, tartsák a menetrendet. A parlamentet azonban nem köti ez az ütemterv, a megegyezés akár át is csúszhat az EP augusztusi szünetét megelőző napokra, és akkor már a következő, a lengyel elnökségé lesz a pálma. A különböző pártfrakciókhoz tartozó, de egymással szorosan együttműködő raportőrök a tervek szerint április középre öntik végleges formába a parlamenti elképzeléseket, de már világossá tették, hogy például a közösségi szabályok számonkérésében még a tervezetben szereplőnél is nagyobb hatalmat adnának az Európai Bizottságnak a pénzügyminiszterekkel szemben, még tovább növelnék a büntetések szigorát és automatizmusát, ugyanakkor növekedésösztönző elemeket is beépítenének a szabályozásba.

A brüsszeli honatyák egyik legmarkánsabb közös követelése az uniós eljárások átláthatóságának javítása. Nyilvánossá tennék például a kormányoknak címzett valamennyi uniós figyelmeztetést, intőt és megrovást, adott esetben az EP gazdasági és pénzügyi szakbizottsága maga elé citálhatna magyarázkodásra egy-egy tagállami pénzügyminisztert, mint tavaly a görög krízis idején. Információk szerint mindezekhez a tagállamok által aligha üdvözölt változtatásokhoz az EP nemcsak az EB, hanem az Európai Központi Bank hallgatólagos támogatását is élvezi. „Júniusra akkor lesz megegyezés, ha a magyar elnökségnek lesz elég bátorsága visszamenni a tagállamokhoz a mi igényeinkkel” – fogalmazta meg az egyértelmű feladatot a HVG kérdésére Sylvie Goulard, a raportőrcsapat francia tagja.

KOCSIS GYÖRGYI