Kim Dzsong Un - aki az észak-koreai nép, az uralkodó Koreai Munkapárt és a hadsereg legfőbb vezetője lett apja, Kim Dzsongil decemberi halála után - a bemutatott képkockák szerint a még apja életében készült filmben lőgyakorlatokat is megtekint, és katonákkal fényképezkedik együtt.A dokumentumfilm, amely Kim Dzsong Un feltételezett születésnapján került adásba, egy héten belül már a második, amelyben az ifjú utód katonai egységekkel mutatkozik, aláhúzva apjának a fegyveres erők elsőbbségén alapuló politikáját. Az egy héttel korábban sugárzott riportfilm egy hackocsihadosztálynál tett újévi látogatásáról számolt be.A vasárnap bemutatott videón - amelyről nem derült ki, pontosan mikor készült - az apa is látható: a két Kim vastag téli zubbonyba öltözve beszélget katonatisztekkel. Kim Dzsongil december 17-i, szívroham miatti halála óta az utódlás, a legkisebbik fiú vezérré tétele igen gyorsan végbement, a hadsereg és a párt felső vezetői haladéktalanul lojalitásukról biztosították őt.Úgy tudni, Kim Dzsong Un vasárnap lett 28 vagy 29 esztendős, de pontos születési dátumát nem erősítette meg a kormányzat.
Videó: Kim Dzsong Un harckocsit vezet
Harckocsiba ült és vezette is Kim Dzsong Un, Észak-Korea új, fiatal vezetője, s megszemlélte a légierő sugárhajtású gépeinek bemutatóját a phenjani állami televízióban vasárnap sugárzott dokumentumfilm tanúsága szerint - azt bizonyítandó, hogy az ifjú vezér bírja a meghatározó befolyású fegyveres erők támogatását.
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Nem támogatja a Médiatanács a reklámadó bevezetését
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.