szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Határozottan cáfolta az amerikai kormányzat azt a teheráni állítást, hogy a CIA-nak kémkedett az az amerikai-iráni férfi, akit ezzel a váddal halálra ítélt a teheráni forradalmi törvényszék.

Tommy Vietor amerikai külügyi szóvivő "koholmánynak" nevezte hétfőn az iráni vádat. Hozzátette, hogy a teheráni rezsim története bővelkedik olyan esetekkel, amikor hamisan kémkedéssel vádoltak meg embereket, vallomást erőszakolva ki belőlük, illetve olyan ügyekkel is, amikor politikai indíttatásból tartottak fogva amerikaiakat.

A Fars hírügynökség előzőleg jelentette, hogy a teheráni forradalmi törvényszék kémkedésért halálra ítélte Amir Mirzai Hekmatit. A 28 éves férfi az Egyesült Államokban született iráni családban, kettős állampolgár volt. Tengerészgyalogosként szolgált az amerikai hadseregben, s tavaly decemberben Iránba utazott, hogy meglátogassa nagymamáját, de ott letartóztatták.

A forradalmi törvényszék bűnösnek találta "ellenséges országgal való együttműködésben és a CIA javára végzett kémtevékenységben". Az iráni igazságügyi hatóságok közlése szerint a vádlott beismerte, hogy kapcsolatban állt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel, és azt a feladatot kapta, hogy beférkőzzön az iráni hírszerzési minisztériumba.

Az eset még feszültebbé fogja tenni Washington és Teherán amúgy sem felhőtlen viszonyát. Az 1979-es iráni iszlám forradalom óta Hekmati az első amerikai állampolgár, akit halálra ítéltek a perzsa országban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!