Két magyarról nincs hír az olasz hajóbaleset óta

A Külügyminisztérium legfrissebb információi szerint tizenkét magyar volt az Olaszországban balesetet szenvedett Costa Concordia óceánjáró hajón, közülük kettőről nincs hír - közölte a tárca sajtófőosztályának vezetője vasárnap délután az MTI-vel.

  • MTI
Két magyarról nincs hír az olasz hajóbaleset óta

Tóth József hangsúlyozta, hogy az eddigi információk hozzátartozók bejelentéseiből, illetve az utazásszervező cégek jelzéseiből származnak, a Külügyminisztérium az olasz hatóságoktól egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy pontosan hány magyar érintett a balesetben.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.