A 31 éves Wilmar Villar Mendoza amiatt tiltakozva hagyott fel a táplálkozással, hogy tavaly november 24-én egy bíróság négy évi börtönre ítélte, miután részt vett egy CCDHRN-tüntetésen lakóhelyén, a keleti Contramaestrében.Sánchez elmondása szerint Villar már több napja válságos állapotban volt, s a bizottság "úgy véli, hogy haláláért a kubai kormányt terheli az erkölcsi, politikai és jogi felelősség". Ez "elkerülhető halál" volt - tette hozzá.Egy éven belül ez már a második ilyen eset: tavaly februárban 85 napi tiltakozó koplalás után hunyt el a 42 esztendős Orlando Zapata, akit az Amnesty International emberjogi szervezet lelkiismereti fogolynak nevezett.
Belehalt az éhségsztrájkba egy kubai fogoly
Meghalt egy ötven napja éhségsztrájkoló kubai politikai fogoly helyi idő szerint csütörtökön egy Santiago de Cuba-i kórházban - közölte Elizardo Sánchez, az Emberjogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság (CCDHRN) mérsékelt ellenzéki szervezet vezetője.
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.