Pawel Gras, a kormány szóvivője elmondta, hogy a belbiztonsági szolgálat (ABW) és a digitalizációért felelős miniszter vizsgálják az ügyet. A parlament sajtóosztályának vezetője szerint a szejm honlapját üzemzavar miatt állították le - írja a lengyel IAR hírügynökség.
A lengyel portálok és a média a fennakadásokat a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodással (ACTA) kötik össze, amelyet a lengyel kormányfő várhatóan január 26-án ír alá Tokióban. A lengyelországi internettel foglalkozó civil szervezetek tiltakoznak az ACTA elfogadása ellen, mert a kormány nem folytatott társadalmi konzultációt az ügyben. Michal Boni, a közigazgatási és digitalizálási tárca vezetője csütörtökön a megállapodás újabb felülvizsgálását kérte a miniszterelnöktől.
Több tucat lengyel honlap leállítását jelentették be hétfőre az internetfelhasználók, akik szerint az ACTA lehetővé teszi megfigyelésüket, és korlátozni fogja az internethasználat szabadságát is. A www.niedlaacta.pl honlap erre a napra tüntetést szervezett Varsóban.
Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
Több órára álltak le a lengyel közigazgatási szervek honlapjai szombat este, a hackertámadásairól ismert nemzetközi Anonymous csoport több közösségi oldalon beismerte a hackertámadást, a hivatalos szervek szerint túlterhelés lehetett az oka a fennakadásnak.

Trump beváltotta a fenyegetőzését, 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Kezd kiderülni, hogyan verte át Izrael az amerikaiakat, hogy atomfegyvere lehessen
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Magyar Pétert a hétfői baklövésére emlékeztető plakát várta Nagykanizsán
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a "kényszersorozás" emlegetése propaganda
A 22 éves francia kvízkirály egymás után 646 alkalommal nyert és csak nyert és csak nyert
Demenciában szenved James Bond alakítója
Brazíliában házasodott meg a DK pártigazgatója
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.