Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Olaszország visszahívta oszakai főkonzulját, miután kiderült, hogy a diplomata egy rosszhírű fasiszta rockbanda frontembere - írta a The Daily Telegraph című brit napilap honlapján kedden.
A 45 éves Mario Vattaniról felvétel is készült éneklés közben a Casa Pound nevű szélsőjobboldali csoport májusi gyűlésén Rómában. A Sotto Fascia Semplice (Egy egyszerű fasiszta lobogó alatt) frontemberének karja tele volt tetoválásokkal. Azt is videóra vették, hogy Vattani a fekete zászlót, a fasiszták egyik jelképét dicsőíti, valamint bemutatja a fasiszta tisztelgést. A Casa Pound azután vált ismertté, hogy egyik tagja decemberben lelőtt két szenegáli utcai árust Firenzében, majd magával is végzett.
Az oszakai főkonzulátus egyelőre nem tudott több információt adni, és az olasz külügyminisztérium sem mondott újat a Vattani elleni állítólagos fegyelmi eljárásról. Giulio Terzi di Sant,Agata olasz külügyminiszter december 29-én fegyelmi bizottság elé utalta Vattani esetét, és gyors eljárást követelt.
Vattani egy magas rangú külügyi tisztségviselő fia; 2008 és 2011 között a római polgármester, Gianni Alemanno diplomáciai tanácsadójaként dolgozott. Korábban tagja volt az - időközben megszűnt - posztfasiszta Olasz Szociális Mozgalomnak (MSI).
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.