szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Általános kihallgatáson fogadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest szerdán a Vatikánban XVI. Benedek pápa - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormányfő kereszténydemokrata helyettese rövid, hivatalos látogatásra érkezett a Vatikánba. A szerdai általános kihallgatáson Semjén Zsolt XVI. Benedek pápa áldását kérte Magyarországra.

"A Szentatya örömmel tett eleget a kérésnek: imáiról biztosította és áldását adta Magyarországra és a magyar népre" - áll a kommünikében, amely kitér arra is, hogy a kormányfő helyettesét csütörtökön fogadja Dominique Mamberti érsek, a Vatikán külügyminisztere, akivel hivatalos tárgyalásokat folytat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Alföldi Róbert, Hernádi Judit és Mácsai Pál is támogatta az SZFE-t az ITM előtt

Alföldi Róbert, Hernádi Judit és Mácsai Pál is támogatta az SZFE-t az ITM előtt

Közmunkásból is lehet boldogtalan irodalmár - Filmajánló

Közmunkásból is lehet boldogtalan irodalmár - Filmajánló

Hogyan lesz az alvás fázisaiból zene? - Már nem kell sokat aludni, és kiderül

Hogyan lesz az alvás fázisaiból zene? - Már nem kell sokat aludni, és kiderül