És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Szó sincs Magyarország vagy Orbán Viktor elleni összeesküvésről, "államcsínyről", az Európai Unió célja a közösségi jog érvényesülése - mondta Hannes Svoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője pénteken Budapesten.
Az osztrák szociáldemokrata politikus - miután részt vett az MSZP-frakcióülésen - Mesterházy Attila pártelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón közölte: örül annak, hogy jobboldali, konzervatív uniós politikusok differenciáltan ítélik meg Magyarországot, és ha szükségesnek látják, bírálatot fogalmaznak meg, mint tette José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Viviane Reding alapjogi és Neelie Kroes médiaügyi biztos.
Hozzátette, Orbán Viktornak el kellene gondolkodnia azon, hogy még a Silvio Berlusconi vezette Olaszország sem kapott annyi európai kritikát, mint az ő kormánya, aminek - folytatta - az lehet az oka, hogy amíg az olasz köztársasági elnök "ellensúlyként működött a kormány fölött (...) a magyar államfő csak aláírja a törvényeket".
Hannes Svoboda ugyanakkor elmondta, levélben arra kérte José Manuel Barrosót, a magyar közvéleménynek is tegye világossá, a bizottság mit kifogásol és mit vár el a magyar kormánytól, mert fontos, hogy az itt élők is értsék, hogy az EU az uniós normák felett őrködik.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.