A lépésről Daul szóvivője számolt be az MTI-nek szerda este, megerősítve a levélről szóló magyar sajtóértesüléseket. A múlt csütörtöki meghallgatáson Kroes és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes között szóváltás alakult ki, miután a holland biztos egyértelmű és azonnali választ sürgetett arra, hogy a kormány a magyar médiajogszabályok módosításaival kapcsolatban gyakorlatba iktatja-e az Európa Tanács majdani ajánlásait. Bár Navracsics Tibor igennel válaszolt - írja az MTI -, magyar néppárti EP-képviselők később szóvá tették, hogy az EU-biztos - eddig példátlan módon - olyan európa tanácsi szöveg elfogadását akarja kierőszakolni egy uniós tagállam miniszterétől, amelyet még nem is láthatott.
A magyar kormánypártokat is tagjai között tudó néppárti EP-frakció elnöke - mint szóvivője elmondta - mindennek nyomán azt kérdezte Barrosótól, milyen magyarázatot tud adni Kroes magatartására, amely megítélésük szerint "nem volt kiegyensúlyozott". Hozzátette, hogy nem pusztán az említett szóváltást kifogásolják, hanem Kroes egész akkori felszólalását.
A biztos elsősorban a magyar médiaszabályozással kapcsolatos fejleményekről beszélt, de például egy meg nem nevezett tanácsadójára hivatkozva aggodalmát fejezte ki a magyarországi kisebbségek helyzetével kapcsolatban is.
Amint beszámoltunk róla, a meghallgatáson Neelie Kroes feltette a kérdést Navracsicsnak: „a magyar kormány elfogadja-e az Európa Tanács javaslatait és betartja-e őket?”. Navracsics válaszában azt mondta, "természetesen elfogadjuk, amennyiben nem ellentétes az alkotmánnyal". Erre Kroes úgy reagált, "ez nem ugyanaz, amit az irodámban mondott a miniszter úr, ahol megígérte: ellenállás nélkül követi az EB javaslatait".