szerző:
MTI

Tizenkét évvel a 113 halálos áldozatot követelő Concorde katasztrófája után csütörtökön megkezdődik a Párizs közeli Versailles-ban az Air France légitársaság egykori szuperszonikus gépe tragédiájának fellebbviteli pere.

A bíróság 2010 novemberében elsőfokon a Continental Airlines amerikai légitársaság felelősségét állapította meg. A vádlottak padján hatan, a Continental, annak két egykori alkalmazottja, a Concorde projektjének két egykori irányítója,  valamint a francia polgári légiközlekedési igazgatóság egyik volt vezetője foglal majd helyet. A három utóbbi személyt azzal vádolták meg, hogy a katasztrófa előtt alábecsülték a Concorde korábbi incidenseinek jelentőségét. 

A per a tervek szerint május 9-ig tart, de elképzelhető, hogy a védelem kérésére alkotmányossági kérdéseket érintő indítványok miatt elnapolják majd.

A francia légitársaság egyik Concorde típusú utasszállító gépe 2000. július 25-én zuhant le. A katasztrófa nem sokkal azután érte a New Yorkba tartó járatot, hogy elindult a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről. A gép, amelynek baloldali hajtóműve a felszálláskor kigyulladt, egy szállodára zuhant Párizs Gonesse nevű elővárosában. A tragédiában mind a száz utas, a kilenc tagú francia személyzet és a szállodaépületben tartózkodott négy személy életét vesztette. 

Az elsőfokú ítélet indoklása szerint a katasztrófát az okozta, hogy felszálláskor a Concorde ráfutott egy fémdarabra, amely a Continental Airlines amerikai légitársaság előtte felszálló egyik gépéről esett le; a hulladék szétvágta a szuperszonikus repülő kerekét, amelynek szétrepülő darabjai megsértették az üzemanyagtartályt, s az így berobbant kerozin okozta a gép pusztulását. 

A bíróság nem fogadta el a Continental érvelését, amely szemtanúkkal próbálta bebizonyítani, hogy a Concorde már azt megelőzően lángra kapott, hogy áthaladt a fémdarabon. Mégpedig az amerikaiak szerint azért, mert az Air France rosszul készítette elő a Concorde-ot a felszállásra. 

Az amerikai légitársaságot a bíróság 200 ezer eurós pénzbüntetésre, valamint egymillió eurós kártérítés megfizetésére 
kötelezte a Concorde-ot üzemeltető Air France-nak. A francia légitársaságot minden felelősség alól felmentette a bíróság. Az a szerelő, aki a leszakadt fémdarab felhelyezéséért volt felelős az amerikai légitársaságnál, 15 hónapos felfüggesztett 
börtönbüntetést kapott. A három másik francia vádlottat viszont felmentett a bíróság. 

Olivier Metzner, a Concorde francia ügyvédje elítélte a "protekcionista ítéletet". Szerinte a bíróság "nem tudta megmondani, hogy mitől robbant be a kerozin". A fellebbviteli tárgyalásra a védelem 18 tanút kíván beidézni a gép pilótájától a tűzoltókig, akik állítólag látták, ahogy több száz méteren lángolt a Concorde, még mielőtt áthaladt volna a fémdarabon.      

A Concorde első katasztrófája egyben a hangsebesség kétszeresénél nagyobb, óránként 2200 kilométeres sebességgel szárnyaló, a fedélzetén luxuskörülményeket biztosító szuperszonikus gép mítoszának a végét is jelentette, s a légi járművet 2003-ban végleg kivonták a forgalomból. Az Air France és a British Airways által üzemeltetett utasszállító repülőgép 27 éven át üzemelt: a londoni Heahtrow, illetve a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről három és fél óra alatt ért a New York-i John F. Kennedy repülőtérre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tárt karokkal várják a Fideszt az EP szélsőjobbosai

Tárt karokkal várják a Fideszt az EP szélsőjobbosai

Sok pénzét bukhatja, ha telepítette valamelyik alkalmazást ezek közül

Sok pénzét bukhatja, ha telepítette valamelyik alkalmazást ezek közül

Fellélegezhetnek a WhatsApp felhasználói, hirdetésmentes marad a platform

Fellélegezhetnek a WhatsApp felhasználói, hirdetésmentes marad a platform

Orbán: Egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból

Orbán: Egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból

RTL: Drogoznak és védelmi pénzt szednek a gyerekek egy kollégiumban

RTL: Drogoznak és védelmi pénzt szednek a gyerekek egy kollégiumban

Vízilabda-Eb: Döntetlent játszott a magyar férfi csapat a spanyolokkal

Vízilabda-Eb: Döntetlent játszott a magyar férfi csapat a spanyolokkal