Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Magyarországon rendszerszerűen megsértik a menekültek emberi jogait – állítja a Pro Asyl nevű német menekültügyi civil szervezet. A magyarországi helyzettel az ARD német közszolgálati televízió is foglalkozott egy műsorában, amelyben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának illetékese azt mondta, hogy Németországnak nem volna szabad Magyarországra toloncolni menekülteket, amíg nem javulnak a körülmények.
A Pro Asyl a magyar menekültügyi rendszer német emberi jogi aktivisták által végzett tanulmányozása alapján készített jelentésében kifogásolja, hogy a menedékkérőket a nemzetközi joggal ellentétes módon tartják fogva. A szervezet honlapján közzétett jelentés szerint a fogva tartás időtartama esetenként eléri a 12 hónapot, körülményei pedig elfogadhatatlanok. A menedékkérőket rendszeresen bántják, és megtagadják tőlük a lehetőséget jogaik érvényesítésére.
Az ARD német közszolgálati televízió Panorama című politikai magazinműsorában foglalkozott az üggyel. A csütörtökön sugárzott adásról kiadott sajtóközlemény szerint Gottfried Köfner, az UNHCR közép-európai regionális képviseletének vezetője kifejtette: Németországnak át kellene gondolnia a menekültek Magyarországra toloncolásával kapcsolatban követett gyakorlatot és fel kellene függeszteni azt, amíg nem javulnak a körülmények.
A német szövetségi belügyminisztérium szerint nem szükséges változtatni a kialakult gyakorlaton. A tárcánál úgy vélik: nem lehet kizárni, hogy a Magyarországon végzett menekültügyi eljárások során hiányosságok merülnek fel, de nincsen arra utaló jel, "hogy börtönben tartanak fogva menekültstátussal rendelkező személyeket" - idézi az ARD sajtóközleménye a német belügyminisztérium állásfoglalását.
A Panorama szerkesztősége a magyar belügyminisztériumtól is kért felvilágosítást az ügyben, de az adás előkészítésének lezártáig nem kapott választ kérdéseire - írják a közleményben.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.