szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szíriai hadsereg folytatja offenzíváját a lázadók ellen az északi Idlíb tartományban, ahol megöltek újabb 45 embert, és újabb ezer ember menekült el Szíriából a török határon át a katonák elől - közölte egy jogvédő szervezet pénteken.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a 45 holttestből, amelynek megtalálásáról beszámoltak a szervezet informátorai, 23-nak hátul össze volt kötözve a keze. A halottak közül öten a hadseregből dezertáló lázadók voltak.

A hivatalos szíriai média jelentése szerint a kormányerők teljesen megtisztították az azonos nevű tartományi székhelyet "a fegyveres terroristáktól", ami arra utal, hogy a hadsereg egyre több területet von az ellenőrzése alá a felkelőkkel szembeni harcában.  

Magának Idlíb városának a visszafoglalásáról már szerdán beszámolt a damaszkuszi rezsimhez közel álló al-Vatan című napilap, és megerősítette azt egy ellenzéki forrás.

Törökország megerősítette pénteken, hogy az utóbbi 24 órában újabb ezer szíriai érkezett a területére, így már körülbelül 14 ezer szíriai menekült van ott.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja Damaszkusz környéki harcoktól is beszámolt pénteken. A Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg katonái és dezertőrök csaptak össze a főváros körül több helyen, így Katana, Dimajr és Tal külvárosi negyedekben. A kormányerők hat héttel ezelőtt foglalták vissza ezeket a negyedeket a lázadóktól egy nagyobb offenzívában.

Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai megbízottja pénteken közép-európai idő szerint 15 órakor videokonferencián tájékoztatja Genfből a Biztonsági Tanácsot damaszkuszi tárgyalásairól, amelyekkel kapcsolatban csak annyit közölt eddig, hogy választ kapott javaslataira Aszad elnöktől, de maradtak nyitott kérdések.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!