Újraindulhat a tárgyalás áprilisban az iráni atomprogramról

Április 13-án újraindulhatnak a tárgyalások Irán és a hatok csoportja között, de a megbeszélések helyszínét még nem jelölték ki - mondta szerdán Ali Akbar Szalehi iráni külügyminiszter. Törökország többször is megerősítette, hogy vállalná a házigazda szerepét.

  • MTI MTI
Újraindulhat a tárgyalás áprilisban az iráni atomprogramról

Szalehi az IRNA hivatalos iráni hírügynökségnek azt mondta, hogy a helyszínről a következő napokban döntenek, de szerinte Isztambul lenne a legjobb választás.

Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjait és Németországot tömörítő 5+1-es csoport tagjai utoljára 2011 januárjában tárgyaltak Isztambulban, de eredmények nem születtek.

Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden még azt mondta, hogy sem a megbeszélések időpontját, sem a helyszínét nem tisztázták eddig. Ashton a hatos fogat nevében tartja a kapcsolatot Iránnal.

Az iráni diplomácia vezetője a teheráni repülőtéren beszélt a újságíróknak, ahol a kétnapos látogatásra érkező Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt fogadta reggel.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.