Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szerbia kész kezességet vállalni a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seseljért, ha ideiglenesen szabadlábra helyeznék a politikust. Erről Rasim Ljajic, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős szerb állami szerv vezetője tájékoztatta levélben a törvényszéket - közölte szerdán a Politika című belgrádi lap internetes kiadása.
A Szerb Radikális Párt elnökének pere múlt héten fejeződött be Hágában, és már csak az ítélethozatal van hátra. Vojislav Seselj szóban kérte, hogy ezt szabadlábon várhassa meg, de kérését múlt pénteken elutasították.
A törvényszék előírásai szerint a vádlottnak írásos kérelmet kell benyújtania, amit a szerb politikus nem tett meg. A szerb kormány - tekintettel Seselj megromlott egészségi állapotára - ezért ajánlotta fel írásban a bíróságnak a garanciát.
Vojislav Seseljt azzal vádolják, hogy 1991 és 1993 között Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és a Vajdaságban háborús bűnöket követett el, ezért az ügyész 28 év börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyében.
A politikus 2003-ban került a Nemzetközi Törvényszék börtönébe, a pere 2007 novemberében kezdődött.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.