Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Aláírta az új párttörvényt Dmitrij Medvegyev leköszönő orosz elnök a nem bejegyezett pártok vezetőivel tartott keddi találkozón. A jogszabály enyhíti a pártok alapításának feltételeit és egyszerűsíti azok bejegyzését. Az elnök tájékoztatása szerint már szerdán jogerőre emelkedik az új törvény.
A pártok nyilvántartásba vételéhez ezentúl elég lesz 500 tag az eddigi 40 ezer fő helyett.
A leköszönő államfő második alkalommal találkozott a be nem jegyzett politikai pártok képviselőivel, az első tanácskozást februárban, még az elnökválasztás előtt tartották. Mindkét esetben hangsúlyozta, hogy politikai reformokra van szükség.
A politikai rendszer fejlődését nem lehet megállítani Oroszországban, a folyamat halad függetlenül attól, hogy ki áll a hatalom élén, és ki milyen posztot tölt be - fogalmazott Medvegyev.
A Kreml tájékoztatása szerint 45 bejegyzésre váró párt vezetője fogadta el Medvegyev meghívását és vett részt a törvény aláírási ceremóniáján. Elutasította viszont el a meghívást több neves ellenzéki pártvezető, így Borisz Nyemcov, Vlagyimir Rizskov, Mihail Kaszjanov és Szergej Udalcov. Ezt azzal indokolták, hogy a vendéglátó nem tervezett párbeszédet a meghívottakkal, csak a leköszönő elnök beszédét hallgathatták volna meg, ennek pedig nem látják értelmét.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.