szerző:
MTI

Tádzsikisztánban nyolctól 28 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték egy iszlamista szervezet 34 tagját, akik kapcsolatban álltak az al-Kaidával. A rendvédelmi erők elleni merényletek miatt vonták őket felelősségre - jelentette be csütörtökön az ügyészség.

Az elítéltek három határőrrel és egy rendőrrel végeztek, emellett több támadást hajtottak végre rendőrőrsök ellen. A 34 szélsőségest állam elleni összeesküvéssel, rablással, merényletkísérletekkel és fegyveres szervezet létrehozásával is vádolták.

A vád szerint az érintettek az 1998-ban alapított Üzbegisztáni Iszlamista Mozgalom tagjai. A szervezet állítólag több merényletet követett el Iszlám Karimov üzbég elnök kormánya ellen.

A tálibok afganisztáni uralmuk idején menedéket nyújtottak a csoportnak, amelynek tagjai ma is jelen vannak az ország északi részén, valamint a pakisztáni törzsi területeken.

Tádzsikisztán 1340 kilométeres, könnyedén átjárható határon osztozik Afganisztánnal, sokáig véres polgárháború dúlt területén a hatalom és az iszlamisták között.

Emomalii Rahmon elnök kormánya keményen fellép a vallási szélsőségesekkel szemben, az ellenzéki és civil szervezetek azzal vádolják, hogy így próbálja kiiktatni ellenfeleit.

2011-ben több mint 200 embert ítéltek el az országban, akik állítólag különféle terrorszervezetek tagjai voltak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lennonék "megírtak egy úszómedencét", a mai sztárok ravaszabbul keresik degeszre magukat

Lennonék "megírtak egy úszómedencét", a mai sztárok ravaszabbul keresik degeszre magukat

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

A komoly összecsapások miatt visszaállította a korlátozásokat az indiai kormány Kasmírban

A komoly összecsapások miatt visszaállította a korlátozásokat az indiai kormány Kasmírban

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen