Az esőben több mint három órán át tartó felvonulás nyugodtan zajlott le, az élen haladó fiatalok tárgyalást követelő transzparenst vittek. A québeci kormánynak arra a döntésére utaltak a felirattal, hogy nem tárgyal a CLASSE-szal, a három fő diákszervezet egyikével, amelyet azzal vádol, hogy nem tartja magát a Line Beauchamp oktatási miniszter által kért "fegyverszünethez".A tüntetők által skandált jelszavak a québeci kormányfőt, Jean Charest-t is célba vették, távozásra szólították fel: "Charest, mondj le!", "Északon keress munkát magadnak!". Az utóbbi "ajánlat" az Északi Tervre, a tartományi kormány nagy északi projektjére utal.A rendőrség egy fél óra múltán törvénytelennek nyilvánította a menetet, miután a tüntető diákok petárdákat kezdtek dobálni a rendőrök felé, de végül nem állította le a vonulást. Éjféltájban a rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy erőszakos incidens nem történt - ellentétben az előző nappal, amikor a demonstrálók kirakatüvegeket törtek be, gépkocsikat rongáltak meg.Kanada francia ajkú tartományának körülbelül 180 ezer főiskolása és egyetemistája, vagyis a teljes létszám mintegy 45 százaléka sztrájkol február eleje óta, tiltakozva a tandíj tervezett, öt év alatt 75 százalékos (évi 325 kanadai dollár) emelése ellen, miáltal az évi átlagos tandíj több mint 3800 dollárra nőne.
Több ezer diák tüntetett Montrealban
Több ezren tüntettek helyi idő szerint csütörtök este a kanadai Montreal utcáin, arra szólítva fel Québec tartomány kormányát, hogy tárgyaljon a tervezett tandíjemelés ellen tiltakozó diákokkal - állapította meg a helyszínen az AFP hírügynökség tudósítója. Szemtanúk a tüntetők számát 2-4 ezerre tették.