Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Nagy erőkkel folytatódott a kutatás kedden az északkelet-indiai Brahmaputra folyón előző nap bekövetkezett súlyos, valószínűleg száznál több halálos áldozatot követelő kompszerencsétlenség esetleges túlélői után.
Tarun Gogoj, Asszám állam miniszterelnöke az NDTV televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy a mentőakció teljes erőbedobással zajlik. A televízió képein búvárokat és a biztonsági erők, valamint a katasztrófavédelem tagjait lehetett látni munka közben.
A komp szélsőséges időjárási körülmények között, mintegy 300 utassal a fedélzetén hétfőn borult fel. Eddig 40 embert mentettek ki a vízből - közölte Asszám állam rendőrfőnöke kedden. Hozzávetőleg 120 embert még eltűntként tartanak nyilván. Az indiai média korábban 68 halálos áldozatról és 150 eltűntről számolt be. Rendőrségi adatok szerint legkevesebb 100 utas megmenekült, sokan a maguk erejéből, úszva érték el a partot.
A szerencsétlenség Dhubri városának közelében, Asszám állam nyugati részén történt. A Brahmaputra azon a helyen több kilométer széles.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.