Ma is több ezren tüntettek az egyiptomi hadsereg ellen

Egyiptomban több ezren tüntettek pénteken is a hadsereg ellen a katonai erőszak és amiatt, hogy egyes jelölteket kizártak az elnökválasztásból. Kairóban halálos áldozattal járó összecsapások is voltak.

  • MTI MTI
Ma is több ezren tüntettek az egyiptomi hadsereg ellen

A fővárosban két helyen gyülekeztek az emberek: a központban lévő, nevezetes Tahrír téren és valamivel távolabb, a védelmi minisztérium épületénél, amelyet szögesdrótos akadály valamint több száz katona véd. A hadsereg csütörtökön figyelmeztetést adott ki, amelyben megtorlást helyezett kilátásba, ha katonai létesítményeket fenyegetés érne.

A tömeg ennek ellenére megpróbált áthatolni az akadályon, és amikor a katonák visszaszorították, az emberek kővel dobálták meg az egyenruhásokat. Az épület védői vízágyút is bevetettek. Az első jelentések szerint egy tüntető meghalt. Szerdán a hatóságok szerint kilencen, kórházi források szerint húszan haltak meg a minisztériumnál, amikor a hajnali órákban ismeretlenek támadtak a tüntetőkre.

AP / Mohammed Asad

A megmozdulásokban igazi demokráciát követelő mozgalmak aktivistái és az elnökjelöltjük eltiltása miatt feldühödött iszlamisták vesznek részt. Tüntettek pénteken Alexandriában is, de onnan nem érkezett hír összecsapásról.

Szaúd-Arábia visszaküldi nagykövetét Kairóba, akit múlt héten hívott haza, mert egy, a királyságban letartóztatott emberi jogi ügyvéd szabadon engedését követelő tüntetők ellehetetlenítették a nagykövetség működését. Újra megnyitják a szuezi és alexandriai konzulátust is. Az ügyvéd sorsáról nincs hír.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.