szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ukrajna elhalasztotta a közép-európai államfők péntekre és szombatra tervezett jaltai csúcstalálkozóját, mivel a legtöbb meghívott - tiltakozásul a Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnökkel szembeni bánásmód miatt - lemondta részvételét.

"Mivel több európai vezető nem tud részt venni a jaltai csúcstalálkozón, Ukrajna úgy döntött, hogy azt egy későbbi időpontra halasztja" - mondta Olekszandr Gyikuszarov ukrán külügyi szóvivő az Interfax-Ukraina hírügynökségnek.

Miután a hétéves börtönbüntetését töltő Julija Timosenko éhségsztrájkba kezdett, mert állítása szerint a börtönben megverték,  az ügy miatt eddig több mint tíz európai - mások mellett a német, az osztrák, a cseh, az olasz, a szlovén, a román és a horvát - államfő jelezte, hogy nem vesz részt a jaltai csúcstalálkozón, és több vezető politikus lemondta részvételét a júniusi közös lengyel-ukrán rendezésű futball Európa-bajnokságon is.

A magyar Külügyminisztérium sajtó főosztálya pénteken közölte, hogy Áder János megválasztott köztársasági elnök - aki május 10-én lép hivatalba - halaszthatatlan új hivatali kötelezettségei miatt nem tud részt venni a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján. A kijevi szóvivő szerint csupán a lengyel, a litván, a moldovai és a szlovák elnök jelezte, hogy elmegy Jaltába.  

Egy korábbi tüntetés Julija Timosenko mellett
MTI / EPA

Ukrajnára erőteljes nyomás nehezedik Timosenko miatt, és több politikus a júniusi lengyel-ukrán közös rendezésben megtartandó futball Európa-bajnokság ukrajnai eseményeinek a bojkottjára szólított fel.

A Krím-félszigeti Jaltában megtartandó csúcstalálkozóra Kijev 20 államfőt hívott meg, de számított José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság, valamint Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének a részvételére is.

Timosenkót tavaly októberben hét év szabadságvesztésre ítélték hivatali visszaélés vádjával. Az 51 éves politikus súlyos porckorong-bántalmakkal küszködik. Ügyvédjének közlése szerint április 20-án beleegyezése nélkül szállították a harkivi kórházba, s eközben fizikai erőszakot alkalmaztak vele szemben, sérüléseket okozva. Timosenko tiltakozásul éhségsztrájkba kezdett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!