szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kilenc ember vesztette életét hétfőn Afganisztán északi részén, egy piactéren elkövetett pokolgépes merényletben - közölte az afgán belügyminisztérium.

A robbanószerkezet reggel lépett működésbe a Farjáb tartományi Gormucs körzet egyik piacán. A belügyi közlemény szerint az áldozatok között van a tartományi kormányzó tanács egyik tagja is. A tárca a béke ellenségeit, vagyis a tálibokat nevezte meg a merénylet elkövetőiként.

Előző nap, vasárnap ismeretlen fegyveresek Kabulban megölték az afganisztáni Nagy Béketanács egyik vezető tagját. Maulvi Arsala Rahmanival akkor végeztek, amikor kocsijával munkába indult. Rahmani az Afganisztánt korábban kormányzó tálibok egyik minisztere volt, az utóbbi időben pedig a Nagy Béketanács egyik meghatározó személyiségének számított. A testületet Hamid Karzai afgán elnök hozta létre két évvel ezelőtt, hogy segítse a tárgyalásokat a kormányzat ellen küzdő tálib felkelőkkel.

A hatalomból 2001-ben elűzött iszlám fanatikus tálibok nemrég jelentették be tavaszi hadjáratuk kezdetét. Célpontjaik a külföldi és az afgán haderő katonái, parlamenti képviselők és kormányzati tisztségviselők. Kérték a polgári lakosokat, hogy tartsák magukat távol a hivatalos politikai rendezvényektől, katonai konvojoktól és központoktól, és óva intették őket attól is, hogy támogatást nyújtsanak az afgán hadsereg vagy a szövetséges külföldi erők katonáinak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!