Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Görögországban újabb koalíciós tárgyalás kezdődött hétfő este Karolosz Papuliasz államfő vezetésével, ahol a konzervatív Új Demokrácia, a szocialista PASZOK és egy kis baloldali párt, az Európa-barát alapállású Dimar vezetői egyeztetnek arról, miként lehetne elkerülni az új választások kiírásának kényszerét.
A három párt vezetői - akik Görögország eurózóna-tagsága mellett törtek lándzsát - azt követően ültek ismét tárgyalóasztalhoz, hogy a vasárnapi kormányalakítási egyeztetés nem vezetett eredményre - közölte a NET állami televízió.
Ha nem sikerül a kormányalakítás, akkor az athéni parlament csütörtökön feloszlatja magát, és a görögök június 17-én ismét az urnák elé járulhatnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.