Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Garázdaság miatt eljárást indított kedden a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság a vasárnap éjjel Pozsony óvárosában megvert két magyar fiú támadóival szemben - közölte az MTI pozsonyi irodájával Petra Hrásková, a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság sajtószóvivője.
A vizsgálat során az érintett felek, valamint a helyszínen lévő tanúk vallomásai alapján nem lehetett arra következtetni, hogy azok a személyek, akik ellen eljárás indult, más bűncselekményt is elkövettek volna, mint garázdaságot - közölte a most kezdett eljárás kapcsán Faragó Csaba, a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság igazgatója. Hozzátette: amennyiben a gyanúsítottak bűnössége bebizonyosodik, három évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel sújthatják őket.
A két gyanúsított - a 18 éves Ahmed H. és hasonló korú társa, Patrik Ch. - nem sokkal vasárnap éjfél után Pozsony óvárosában, a Stefánik utcán verte meg azt a két szlovákiai magyar fiút, akik egy születésnapi házibulit követően néhány társukkal együtt egy szórakozóhelyre igyekeztek.
A rendőrség szerint az incidens úgy történt, hogy amikor a magyar fiatalok meglátták, hogy az utcán ittas fiatalok egy csoportja jön velük szembe, elhatározták, inkább kikerülik őket, ám erre már nem volt idejük. Így megálltak, hogy megvárják, amíg azok elmennek mellettük. Erre azonban nem került sor, ugyanis a két gyanúsított ok nélkül rájuk támadt, és kettejüket ütni kezdte. A két sértettnek végül sikerült elmenekülnie, a rendőrség pedig röviddel később a tett színhelyétől nem messze - a Hodza téren lévő elnöki palota előtt - elfogta a feltételezett tetteseket.
Turján Melinda, a megtámadott fiatalok egyikének hozzátartozója elmondta: örül, hogy a rendőrség gyors lépéseket tett az ügy felgöngyölítése érdekében. Hozzátette: reméli, az eljárás fényt derít az eset minden részletére.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.